Telekom - Együtt veled
Együtt veled.

A Telekomnál fontosnak tartjuk,
hogy az idősek is hozzáférjenek a digitalizáció nyújtotta lehetőségekhez, de tudjuk, hogy legtöbbjüknek ehhez támogatásra és útmutatásra van szüksége.
Kézenfekvő, hogy ezt a segítséget olyanoktól kapják meg, akik mindenki közt a legotthonosabban mozognak ezen a terepen, vagyis a középiskolás diákoktól, akik szívesen fordítják idejüket számukra is élvezetes, hasznos segítségnyújtásra.

Ezen gondolkodás mentén egy olyan programot alakítunk ki, amely során középiskolákkal együttműködve, az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében, a diákok nyugdíjas közösségek tagjainak tartanak digitális felvilágosítást. A foglalkozások során megismertetik őket olyan digitális megoldásokkal, amelyek a mindennapi életük során segítséget nyújtanak számukra. A két generációt egymáshoz közel hozva segítjük a nyugdíjasokat, hogy ők is részesei lehetnek a digitális világ tüneményeinek, korlátlan lehetőségeinek, az abból nyerhető tudásnak, információnak, közösségi élménynek. Így könnyebben boldogulnak majd, hiszen a digitális tudás megszerzésével eggyel tovább léphetnek, elérhetik soron következő céljaikat és az akaratukat tettekre válthatják.

Ugyanakkor hiszünk abban,
hogy a fiatalok is sokat tanulhatnak az idősebbektől, és együttműködve velük minden problémára komplexebb megoldást tudnak adni, és a legtöbbet hozzák ki egymásból. A kreatív, tudatos és újító szellemű diákok és a lélekben örökifjú nagyszülők egymást támogatva, tudásukat megosztva nagy tetteket vihetnek véghez, megszüntetve a digitalizáció okozta elszigetelődést.

Március óta minden az interneten történik, így különösen megnőtt a digitális eszközök szerepe az élet minden területén és főként az egymással való kapcsolattartásban. Az idősebbeknek azonban nehézséget jelent az okoseszközök és az internet használata, kevésbé nyitottak ez irányba, mivel nem tudják magabiztosan kezelni ezeket, és ez elveszi a kedvüket a próbálkozástól. A járvány miatt kialakult helyzetben kiemelten fontossá vált, hogy az idősebbek valódi, gyakorlati segítséget kapjanak, ezért a Legyélteis! Most generációs oktatások online, mindenki számára elérhető tananyagokkal bővültek. A „LEGYÉLTEIS!
Most generációs” program 2019. márciusában indult, elsőként öt budapesti középiskola közreműködésével. A kezdeti tapasztalatok kiértékelése és beépítése után 2019. októberétől a kezdeményezés országossá nőtt, további városok (Veszprém, Miskolc, Kazincbarcika, Ózd, Szombathely, Győr, Sopron, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Sárvár, Debrecen, Pécs, Szeged, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, Nyírbátor, Ibrány) iskoláira kiterjesztve. A foglalkozásokat regionális civil partnereink szervezik, akik a közösségi szolgálatot igazolják a közreműködő diákok számára.

A diákok felkészítéséhez részletes tematikát, valamint egy online jelentkezési felületen keresztül megszervezett alkalmakat biztosítunk.

Az idősebbek számára szintfelmérő kvíz áll rendelkezésre az igényeiknek megfelelő tananyag meghatározásához.

A program során kiemelt figyelmet fordítunk a Gyermekvédelmi irányelvek betartására.

Tovább a gyermekvédelmi tudnivalókhoz

Jelentkezés diákoknak

Regisztrálj, és oszd meg digitális ismereteidet az idősebbekkel!

Érdeklődő nyugdíjas vagy?

Mérd fel tudásodat egy teszttel, majd lépj kapcsolatba a program szervezőivel!

Regisztráció iskoláknak

Hamarosan a te iskolád is bekerülhet a programba.
Addig a türelmedet kérjük.