Zsűri

Balatoni József
Balatoni József
Szakterület: történelem

Balatoni József vagyok, történelemtanár. Budapesten, a XV. kerületi Kontyfa Általános Iskola, Szakiskola és Középiskolában tanítok 2013 óta.

Merjetek bátrak lenni, minél több érdekes részletre rávilágítani, ami egy-egy épületről a legtöbbet elárulhat. Lehet ez akár egy kilincs is a megfelelő ajtón… Gondolkodjatok nagyban, minél több információt gyűjtsetek össze és azokból építkezve írjátok le a sztorit, hogy mindenki számára érdekes, izgalmas, de szakmailag hiteles is legyen. Kalandra fel!

Pálfi György László
Pálfi György László
Szakterület: rajz

Pálfi György László vagyok, a MOME Tervezőgrafika Tanszékének docense. 1984 óta tanítok, e mellett számos hazai és nemzetközi grafikai, illusztrációs és könyvkötő kurzus szervezésében és megvalósításában vettem részt. Évek óta tagja vagyok a rajz OKTV zsűri bizottságának. 

A Prismarajz forduló során kreatív, bátor, őszinte munkákat várok.

Kutrovácz László
Kutrovácz László
Szakterület: kémia

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban tanítok 16 éve, kémia- biológia szakos vezetőtanárként. Ezen kívül érettségi felkészítő tanfolyamokat tartok, vezetem a kémia labort és a Szegedi Tudós Akadémia középiskolai programjának megvalósításában veszek részt.

Mit várok? Látványos kémiai kísérletek kreatív bemutatását. Próbáljatok elrugaszkodni a hagyományos tankönyvi megvalósításoktól, de ne feledjétek, első a biztonság! 

Kaszás Zoltán
Kaszás Zoltán
Szakterület: informatika

Kaszás Zoltán vagyok a T-Systems Magyarország vezérigazgatója. Meggyőződésem, hogy a digitalizáció terén a fejlődést ma a fókuszált, gyors gondolkodás szolgálja. A pályázatokban ezt értékelem.

Szabó Béla
Szabó Béla

Márka és lakossági kommunikációs igazgató
Magyar Telekom

Munkácsi Kincső
Munkácsi Kincső

Gyakornok, Versenyképesség és üzleti támogatás ágazat
T-Systems Magyarország

Munkácsi Kincső vagyok, másodéves HR szakos hallgató, emellett pedig a T-Systems munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó csapatának gyakornokaként dolgozom. Ahogyan az életben és a munkámban, úgy a diákok pályázataiban is a kreativitást, az újító, meghökkentő ötleteket keresem majd.

Tóth Norbert
Tóth Norbert

Rendszertervező és üzleti elemző
T-Systems Magyarország

Tóth Norbert vagyok, rendszertervező és üzleti elemző a T-Systemsnél. Életem során mindig lázba hoztak a hétköznapi problémákra megoldást nyújtó innovatív ötletek. A pályázatokban az egyedi, jól áttekinthető megoldásokat keresem, amelyekben a diákok megmutathatják kreativitásukat.

Dankházi Péter
Dankházi Péter

Ügyvezető
Webdream

Dankházi Péter vagyok a WebDream Magyarország Kft. ügyvezetője. Cégünk 17 éve dolgozik az informatika világában. Ez idő alatt számos nagyvolumenű projektben vettünk részt a webfejlesztés és a grafikai tervezés területén, így fogékony vagyok mind a kreatív, mind a fejlesztői/matematikai szemléletmódokra.
A versenyzőktől kreatív ötletek bravúros megvalósítását várom, minél eredetibb és átgondoltabb egy koncepció, annál jobban értékelem!

Martikán Kristóf
Martikán Kristóf

Médiatervező
Wavemaker

A Legyél Te is! számomra egy szerelem projekt, a tavalyi évben is én dolgozhattam a kampányon, amivel több szakmai díjat is nyertünk. A Wavemaker médiatervezői csapatát erősítem 3 éve, ebből 2 éve a Telekom csoportot.
Egyedülálló megoldásokat várok. Tűnjenek ki a tömegből, legyenek egyediek az egyes feladatokra születő munkáitok!

Pálfai Domokos
Pálfai Domokos

Kreatív igazgató
Uniomedia

Pálfai Domokos vagyok, az Uniomedia Kommunikációs Ügynökség Kreatív Igazgatója.
Közel 10 éve dolgozom hazai és nemzetközi PR és reklám kampányok megalkotásán.
Szeretem a kreatív ötleteket. Szeretem, ha a fiatal agyak meglepnek és lenyűgöznek. Szeretem a szép és igényes kivitelezést.
Legyél Te is részese!